Árpádföldi TCTenisz Club · 1985Pályafoglalás

Klubélet

Egy klub, amit a tagjai építettek.

Az ÁTC nyitott egyesület: főleg kerületiek játszanak itt, de a vendégeket is szívesen látjuk. A házibajnokság, a csapatmeccsek és a közös munka tartja össze a társaságot — gyerekektől a 70 felettiekig.

Az ÁTC csapata ütőkkel a háló előtt, napsütésben
Két szenior játékos klubmelegítőben a háló előtt
Közös ebéd a pálya melletti hosszú asztalnál

Házibajnokság

Minden évben megrendezzük. A játékosok csoportokban körmérkőzést játszanak, utána egyenes kieséssel folytatódik a bajnokság: a csoportok első két helyezettje az A ágon, a következő kettő a B ágon. Két nyert hatos szett dönt, egy-egy után 10 pontos rövidítés.

2019-ben három kategóriában — A, B és 60+ — játszottunk. A legfiatalabb indulók 12–15 évesek voltak, a legidősebbek 70 felettiek.

Négy klubtag serleggel és érmekkel a faház előtt
Díjátadó a faháznál, 2016 augusztusa
Az ÁTC csapata klubmelegítőben a háló előtt
Az OB I-be jutott csapat, 2020

Csapatbajnokság

2016-ban mindkét felnőttcsapatunk megnyerte a csoportját, és feljutott az OB III-ba. 2019-ben jött az OB II, 2020-ban csoportelsőség és megnyert rájátszás után az OB I.

2023-ban három csapattal indultunk: a 2-es csapat a budapesti I., a 3-as a budapesti III. osztályban játszott, és szenior (70+) csapatunk is volt.

Klubtagság

A pályákat bárki foglalhatja, a klubtagsági edzésidőpontokra viszont csak klubtagok. Az egyesületi tagdíjat is a foglalórendszer „Bérleteim / jegyeim” menüjében lehet kártyával befizetni.

Klubtag lennél? Írj az info@arpadfolditc.hu címre.

Elnökség

  • Amberger Árpád elnök
  • Baumholczer Tamás
  • dr. Kincses Attila
  • dr. Pászti-Nagy András
  • Mészáros Gyula

Felügyelőbizottság

  • Fülöp László elnök
  • Boda Csaba
  • Horváth Gábor

Támogatás

Adód 1%-a a salakon.

Ha szereted ezt a helyet, ajánld fel adód 1%-át az Árpádföldi Tenisz Clubnak. Köszönjük!

Adószám
19405465-1-42
Bankszámla
65100235-11041245-00000000
Kedvezményezett
Árpádföldi Tenisz Club

Dokumentumok

Az egyesület alapszabályát a Közgyűlés 2015. november 30-án hagyta jóvá.

Pályafoglalás Gyerekedzés